2017. március 30., csütörtök

Tavaszi virágos szülinapi torta

0 megjegyzés
Igazán meleg, szép tavaszi időjárásban lehet részünk most márciusban, már-már néha kicsit túlzás is milyen meleg van. Elkezdtek nyílni a krókuszok, nárciszok és az ibolyák is. Ilyen virágos témájú tortát készítettem egy szülinapra. Most kaptam egy képet, ami alapján dolgoznom kellett, én pedig próbáltam minél jobban lemásolni a képen szereplő tortát. Persze egy-két dologban eltértem a képtől, nem akartam teljes egészében lemásolni, de azért a minta alapján dolgoztam.
Kapott kép link (bal oldali)

Először nem tűnt nehéznek a torta kivitelezése, végül is nem is mondanám nehéznek, inkább csak  időigényesnek, amíg az ember megformázza az összes kis tavaszi virágot, illetve összeállítja a nagy masnit a torta tetejére.

A torta sárga piskótás, csokikrémes, és téglamintás alapra helyeztem.
Annó

2017. március 25., szombat

Megvannak az idei első kis kecskék!

0 megjegyzés
Immáron egy hetesek Füles kecskénk kis kecskéi, akik március 17-én születtek. Egy gödölye és egy kis bak, mindketten szépek és egészségesek. Szerencsére nagyon jó idő volt rájuk, így hamar kijöttek az ólból játszani és pihengetni. Eközben készítettünk néhány fényképet róluk, és a többi kecskénkről is persze, amik majd egy következő bejegyzés részei lesznek.




 Annó

2017. március 19., vasárnap

Sajt formájú torta egérrel

0 megjegyzés
Ez a február vége, március eleje elég sűrűre sikeredett a torta gyártás szempontjából. Készült egy sajt formájú torta is egy sajtkedvelő lány születésnapjára. Csak annyit kértek valamilyen formában sajt alakú legyen a torta, szeretem, amikor egy alap elképzelést kapok és amúgy szabad kezet adnak nekem, mert akkor alkothatok. Végül egy lyukacsos sajtot készítettem és kiegészítettem egy egérrel is.

 
 
 
 
 
Annó

2017. március 14., kedd

Bőrönd torta

0 megjegyzés
Apa idén két születésnapi tortát is kapott, egyet a családi ünneplésre, egyet pedig a munkahelyére vitt be. Ez az utóbbi egy bőrönd forma torta volt. Próbáltam minél jobban kidolgozni, ezért mérhetetlenül sok időbe telt az elkészítése, de megérte. :) Csokis piskótás, főzött csokoládé krémmel töltve.



Annó

2017. március 9., csütörtök

Winnetou torta

0 megjegyzés
Apukánk születésnapjára idén nem Star Wars torta készült, hanem a másik nagy kedvencről Winnetou-ról mintáztunk meg egy tortát.
 
 
Annó
 

Annó Falva Copyright © 2012 Design by Ipietoon Blogger Template