2017. május 31., szerda

Cukorrózsák 2.0

0 megjegyzés
Gyakorlásként készítettem néhány cukor rózsát. És most le is fényképeztem őket végre, úgyhogy fel tudom tölteni a blogra is. :)


Annó

2017. május 28., vasárnap

Hal torta horgásszal

0 megjegyzés
Ismét egy kerek születésnapra készíthettem tortát. Egy nagy halat és egy horgászt kellett megformálnom, amint partra húzza a zsákmányát.
 Sárga piskótából és kávés mascarpone krémből készült a hal. Néhány fázis fotó is készült közben:

Halat még sosem csináltam, így izgalmas feladat volt, ebből is tanultam dolgokat. :)




Annó

Céltábla torta

0 megjegyzés
Lövész céltábla torta készült néhány napja. Az volt a kérés, hogy a 10-es körbe 3 db, míg a 7-esbe egy találat érkezzen, utalva az ünnepelt 37. születésnapjára.
A fekete körök kialakítása elég hosszadalmas volt, az volt a tortán a legnehezebb feladat, és miután megvoltam velük, alig volt szívem kilyukasztani a "kész" tortát a kért pontokon. :) Végül nagyon jól álltak a találatok a tortának, úgyhogy jó ötlet volt, és megérte rátenni őket.
A torta amúgy Dobos lapokból készült, mascarponés vanília krémmel.
Annó

2017. május 9., kedd

Szürke róka torta

0 megjegyzés
Szürke róka torta készült, ez most Annának, mert imád formatortákat kapni és főként felszeletelni őket. :)
Pihe-puha mandulás piskótából faragtam ki, amit fehércsokis mascarponés krémmel töltöttem meg. A tészta puhasága miatt elég nehézkes volt a faragás, de a végeredmény egy nagyon könnyű, ízletes torta lett, így megérte.
 Ezután téglamintázatú alapot készítettem a háta mögé.
 És íme a megvágott torta:
Annó

2017. május 5., péntek

Kalóz macis torta

0 megjegyzés
Újabb macis tortát készíthettem, ezúttal egy kalózosat. Hasonlóan állítottam össze, mint a tavalyit, csak ezúttal minden egy kicsit nagyobb lett.
A torta 10 Dobos torta lapból és csokikrémből készült, a maci a tetején kb. 1 kg-ot nyomott. :)
Egymás után sültek a torta lapok, majd csokoládé krém került közéjük.
A macit ismét csokimasszából formáltam meg és a kapott fényképek alapján öltöztettem fel.
Ezen a képen jól látszik, hogy milyen nagy lett a maci figura. A tortára körbe piros és fekete színnel 3-as számok kerültek.

Annó

2017. május 2., kedd

Kikeltek a kiscsibék

0 megjegyzés
Április 22-én kikeltek a kiscsibék. Idén 5 tojásból 4-en. Van közöttük két sárga, egy tarka és egy szürke. Az egyik sárgának szürkés-fekete a lába, amitől nagyon érdekesen néz ki. Ők most kis keverék csibék, mert az apukájuk a tavaly kelt selyemkakas, az anya pedig egy japán tyúk. Kíváncsian várjuk mivé cseperednek. :)

A szülők
 
 
 
 
 
 Annó
 

Annó Falva Copyright © 2012 Design by Ipietoon Blogger Template