2018. december 11., kedd

Piros fahéjas karamella

0 megjegyzés
Egy angol blogon találtam rá erre a receptre és egyből beleszerettem. Így meg kellett csinálnunk. Fahéj aroma híján mi fahéjszörppel próbáltuk megízesíteni, így szerintem sokkal enyhébb fahéj ízt értünk el, de kellemes a karamellás íz mellett, feldobja egy kicsit. A színe meg nagyon karácsonyivá teszi. Persze a piros szín nélkül is elkészíthető, ugyanolyan finom lesz.
 Ez egy kicsivel keményebb karamell, mint a megszokott puha-omlós változat, szobahőmérsékleten is megtartja az alakját, nem olvad el.
 

Annó

Belle torta

0 megjegyzés
Egy öt éves kislány születésnapjára sütöttem ezt a tortát. A téma Belle volt a Szépség és a szörnyetegből, hiszen most ő a nagy kedvenc. A torta sárga piskótából és csokikrémből készült. Sárga rojtokkal és piros virágokkal lett körbedíszítve és az elejére megfestettem Bellet.

Annó

Utazótáska torta

0 megjegyzés
Egyik barátnőm születésnapjára készült ez a torta. Habos málnakrémmel rétegzett sárga piskóta. Utazós témakörben, hiszen imád utazni.
 

Annó

2018. december 9., vasárnap

Színes fudge

0 megjegyzés
Többfajta bon-bon és édesség készült/készül mostanság a konyhánkban. Egyrészt egy kedves barátnőm születésnapjára, másrészt a karácsony közeledtével megkezdődtek nálunk az előkészületek. Ezek közül egy, ez az igen vad színekben pompázó pillecukros fudge.
Nagyon jó az állaga, és kellemesen vanília ízű.
Annó

2018. december 7., péntek

Perui földicseresznyés torta

0 megjegyzés
Még régebben, úgy egy hónapja készült egy kávékrémes torta, csokoládéból megformált perui földicseresznye lámpionokkal díszítve.

Annó

2018. november 21., szerda

Cicás gesztenye torta

0 megjegyzés
Az előző csokoládé levelekkel díszített gesztenye torta akkora sikert aratott, hogy kértek belőle egy másikat is, ezúttal cicákkal díszítve, egy cicaimádónak. Ezúttal kicsit kisebb torta készült, csokoládé macskafejekkel és fondant cicákkal a tetején.



Annó

2018. november 20., kedd

Aranyozott piros-fekete torta

0 megjegyzés
Most egy kicsit sok tortás bejegyzés követi egymást, mert sok születésnapi torta készült októberben. Ez a piros-fekete vajkrém borítású, kávés pudingos krémmel töltött darab is egy közülük. A tetején körbe csokoládé ganázs golyók csücsülnek a piros vajkrém rózsákon.

Annó

2018. november 19., hétfő

Gesztenye torta

0 megjegyzés
A Desigual táska tortával párhuzamosan készült egy születésnapi gesztenye torta is, aranyerezetű csokilevelekkel és egyéb csokoládé díszekkel.

Annó

2018. november 18., vasárnap

Desigual táska torta

0 megjegyzés
Újfent nagy feladatot kaptam. :) Egy Desigual oldaltáskát kellett tortaként megformálnom. Aki ismeri a márkát tudja, hogy ezek általában elég színes és rendkívül sok mintával díszített darabok, ami miatt nagy kihívást jelentett az élethű ábrázolás, de belevágtam a feladatba, és a végén nagyon elégedett voltam az eredménnyel (ami nálam meglehetősen ritka).


A táska formáját tekintve nem volt bonyolult, de a cipzár rész megvalósításán sokat gondolkodtam és próbálkoztam mire elértem a megfelelő eredményt. Mondhatnám, hogy talán ez volt a "legnehezebb" feladat.
Miután kész volt a táska, jöhettek a virág minták. Ezeket egyenként vágtam ki, festettem meg és helyeztem a tortára.




Kicsit elmaradtam a blogírással, mert elég sok tortarendelés torlódott egymásra, de hamarosan pótolok mindent. Ez a táska torta is még október közepén készült.
Annó

2018. szeptember 17., hétfő

Málna torta fondant málnákkal

0 megjegyzés
Tavaly szeptemberben készítettük az első bajor málnatortánkat, és idén újra elkészült. Ezúttal  díszítésként csokialapon ülő fondant málnák készültek, a múlt évi  fehér habcsókok helyett. A torta véleményünk szerint nagyon jól mutatott a kis "mű" málnaszemekkel, amik 3 órás munkámba kerültek, de így elmondhatjuk, hogy megérte. :) Azért legközelebb remélem igazi gyümölcsökkel díszíthetem. :)


Annó

2018. szeptember 5., szerda

Deadpool torta

0 megjegyzés
Már régóta terveztem, hogy készítek egy Deadpool tortát. A hétvégén megmaradt egy 22cm-es piskóta, így kaptam az alkalmon és megcsináltam. Csokoládé torta, epres fondanttal bevonva.
 
Annó

2018. szeptember 4., kedd

Esővízgyűjtő torta

0 megjegyzés
Ez az esővízgyűjtő torta az egyik kedves szomszédunknak készült. A belseje túrótortát rejt, sárga piskótával.

Annó

2018. augusztus 20., hétfő

Kerti pad újrahasznosított székekből

0 megjegyzés
Még 3 éve egy nyári lomtalanításból szereztünk két kárpitozott széket. Már megvolt a terv a fejünkben, hogy kerti padot szeretnénk belőlük készíteni, de arra nem számítottunk, hogy ez ennyire munkás folyamat lesz és hogy ennyire el fog húzódni. A legnagyobb problémát a kárpit jelentette, illetve a rengeteg apró szeg, ami ezzel jár. :) Na, de inkább mutatom képekben a folyamatot:
Így érkeztek meg hozzánk a székek. A problémát, ami jó nagy megszakításokkal, de 2 éves munkánkba került, a piros szövet és az azt rögzítő ezernyi kis szeg okozta.
Miután sikerült letépnem az anyagot, kiszedni a rugókat, a szénát, a drótokat, akkor jutottam el ehhez az állapothoz, ahol még várt rám kismillió, alig hozzáférhető helyen lévő szeg, kapocs, stb...
De sikerült végül megcsupaszítanom a székeket. Ezután jöhetett a csiszolás, a deszkák felerősítése, és a festés. Hosszú folyamat volt, de megérte és végül elkészült a kerti padunk. :)

Annó

2018. augusztus 19., vasárnap

Képviselőfánk torony

0 megjegyzés
Már készítettünk korábban egy képviselőfánk tornyot, ezen felbuzdulva nemrég csináltunk egy újat. Ezúttal ribizlihabbal töltöttük meg a kis fánkokat. Egyáltalán nem bonyolult elkészíteni, azonban cserébe nagyon időigényes, de vágjon bele mindenki, hiszen egy rendkívül látványos és ízletes finomság a végeredmény.
Annó

2018. július 25., szerda

Darth Vader torta

0 megjegyzés
Egy kisfiú születésnapjára készült ez a Darth Vader fejet formázó csokitorta, akinek korábban a BB8-t tortát is készítettem. Dupla csokis, kakaós piskóta, főzött csokoládékrémmel töltve.

Annó

2018. június 17., vasárnap

Levendula szüret 2018

0 megjegyzés
Idén korábbra tolódott a levendula szüret a nagy melegeknek köszönhetően, így már június elején szedtük a virágokat. Mindig meglepődünk rajta ilyenkor szedéskor, hogy mekkorát nőnek a bokrok évről-évre. Idén már nem látszódtak ki a sorok, egy egybefüggő lila tenger fogadott minket. Látszik ez a bokrokon évközben is, de amikor az ember elkezdi szedni a virágot, és még mindig csak az első bokornál tart és már több csokorral leszedett, akkor jön rá a levendula bokor igazi méreteire.

A leszedett virágcsokrok sora.
És a letarolt óriási bokrok.
Na meg a végeredmény, legalábbis az egyik fajta.
Annó

2018. május 5., szombat

Fóka torta könyvecskékkel

0 megjegyzés
Van egy ismerősünk, akinek minden évben olyan tortát készítünk a szülinapjára, amit egy kedvenc plüssállatáról mintázunk meg. Idén egy plüssfókát kellett ehető formában megjelenítenem egy torta tetején - mint korábban a macikat -, a torta oldalára pedig sok-sok kis könyvet.
 
 
 

Annó

2018. május 1., kedd

Macaronok

0 megjegyzés
Mindig is szerettem volna szép macaronokat sütni. Már próbálkoztam velük, de eddig még igazán jól egyszer sem sikerült, egészen mostanáig. :) Végre találtam mandulalisztet a boltban, mert itt kezdődött az első problémám, hogy ritkán/kevés helyen lehet kapni. És kezdődhetett a sütés.
 Alapvetően nem egy bonyolult sütemény, de sok előkészületet igényel és elég időigényes. Ez alkalommal nem vertem túl keményre az olasz habcsókot, így viszonylag hamar kialakult a tökéletes szalagos macaron massza. És amikor megláttam a sütőben, hogy elkezdenek felemelkedni a kis talpacskák, már tudtam, hogy sikerült! :)
Egyszerű csokoládé ganázzsal töltöttem meg őket és mondanom sem kell, hogy rövidebb idő alatt elfogytak, mint amennyi ideig készültek. :)

Annó

2018. április 20., péntek

Anna croissantjai

1 megjegyzés
A húsvéti kalács után Anna most croissant sütött, ami szintén nagy sikert aratott a család körében. Nagyon finomak, puhák és szép levelesek lettek. 

Annó

2018. április 19., csütörtök

Szobafestő torta

0 megjegyzés
A minap egy szobafestőnek készítettem születésnapi tortát, aki egy Opelt kapott ajándékba, így ezt a két témát kellett megjelenítenem a tortán. Végül egy szerszámos ládán álló festékes vödör, sok festék, ecset és spakli került rá. A címkére pedig az autó.
 A torta sárga piskótás és túrókrémes volt.
 A tetején a színes, lecsorgó festékek pedig fehér csokoládé ganázsból készültek.

Annó
 

Annó Falva Copyright © 2012 Design by Ipietoon Blogger Template