2014. április 11., péntek

Tavasz a gazdaságban

0 megjegyzés
Ígértük, hogy a kertről és az állatokról is beszámolunk, így szeretném behozni lemaradásomat és most egy nagy lélegzetvétellel végig venni, hogy mi is történt tavasz kezdete óta.

Ebben az évben hamar beköszöntött a tavasz, ezáltal hamar elkezdhettük a kerti munkákat is. Rögtön kezdésnek a ház melletti udvaron felástunk egy kis részt és elduggattunk két csomag hagymát, hogy minél előbb legyen finom újhagyma. :)
Majd persze jött a kert szántása és a sok-sok mag megvásárlása. 

Ja és nem szeretném kihagyni, hogy vettünk gyönyörű szép kis fákat, amik már a kertet díszítik: egy őszibarackot, egy cseresznyét, ami ha megnő, azon kívül, hogy remélhetőleg isteni finom termése lesz ő fogja az állatoknak biztosítani az árnyékot, és beszereztünk egy reményt is.

Mikor mentünk dolgozni a telekre, már vártak minket a gyönyörű sárga nárciszok, hirdetve, hogy jó az idő, mehettek ültetni a kertbe. 


Így el is kezdtük és elvetettük a krumplit, borsót, napraforgót, takarmányrépát az állatoknak, zöldséget, sárgarépát, és sok-sok fokhagymát bízva abban hogy a homokos földben hatalmasra nőnek majd.

A telken még a növényeken kívül nincs nagy élet, mert még a házon is sokat kell dolgozni, hogy lakhatóvá varázsoljuk, és még az állatoknak is meg kell építenünk az ólakat.
De 2 kecskénk már van tavalyról, akik március 17-én és 19-én megleptek minket három kis kecskével. Közülük 2 bak és 1 gödölye.






Gyönyörűek a kicsik, és külön nagy öröm, hogy egy lány is sikeredett.
Tehát ők már biztos lakói lesznek a gazdaságunknak, és rajtuk kívül májusban fognak jönni a tyúkok is.

Anna


2014. április 7., hétfő

Dauphinoise burgonya

0 megjegyzés
A hétvégén a kezembe került egy Nők Lapja régebbi száma, aminek természetesen a recept rovatait néztem át először. Ott találtam rá a dauphinoise burgonya receptjére, ami egyből elnyerte tetszésemet.
Ma ki is próbáltam.
Egyáltalán nem nehéz, annyiból áll, hogy meghámozzuk, vékonyra szeleteljük a krumplit, elkészítjük a krémes öntetet, ami fűszeres tejből és tejfölből, valamint egy kevés zöldséglevesből áll és lereszelünk egy kis sajtot.
Összedobjuk a hozzávalókat egy tepsibe, majd ropogósan krémesre sütjük és jóízűen megesszük.



Én nem az újság receptje alapján készítettem el, hanem az interneten jártam utána. Kicsit nehezen találtam rá, mert elfelejtettem a pontos nevét, így elkezdtem próbálgatni, de egy idő után sikerrel jártam. :)
Igazából csak az alapokra voltam kíváncsi így az első receptet használtam fel, amit találtam és szokásomhoz híven gond nélkül módosítottam rajta.

Szóval a recept:

Hozzávalók (ahogy én készítettem):
200 ml tej
2 kis gerezd fokhagyma
2 nagy csipet szárított kakukkfű
1/2 babérlevél
szerecsendió
1 kg burgonya
150 g tejföl (ha krémesebbre szeretnénk lehet több)
75 ml levesalap
reszelt sajt

Elkészítés:
A sütőt előmelegítettem.
A krumplit meghámoztam, szeletelőn vékonyra szeleteltem, majd leszárítottam róla a vizet. A tepsit kiolajoztam a burgonya felét belesorakoztattam. Sóztam, borsoztam.

Ezután a tejet a fokhagymával a babérlevéllel és egy nagy csipet kakukkfűvel forrásig melegítettem, aztán levettem a tűzről szerecsendiót reszeltem bele és egy kis borsot őröltem hozzá. Ezt hagytam pihenni.
Amikor langyosra hűlt leszűrtem, majd elkezdtem hozzáadni a tejfölhöz. Elkevertem, ebből egy szép krémes massza lett. Ehhez már csak a másik csipet kakukkfüvet és a levesalapot kellett hozzáadnom és kész is volt az öntet.

Ezt a krémes öntetet öntöttem rá a tepsibe rakosgatott krumpliszeletekre, majd meghintettem még egy kis borssal és jó sok sajtot reszeltem rá.
Ezután jöhetett a második adag krumpli, szépen sorban, elrendezve egymáson a szeleteket, majd újra a tejfölös öntet és a sajt réteg.

Ezután betoltam az előmelegített sütőbe és aranybarnára sütöttem. A recept szerint 5 percig állni kell hagyni, miután kivesszük a sütőből, ezt mi megszegtük, de sikerült felszeletelni és nagyon finom volt. :)

Az eredeti forrás: link

Annó

2014. április 2., szerda

Kecsketejes szappan citromfű illattal

0 megjegyzés
Az örök kedvenc szappanunk a sima kecsketejes szappan frissítő citromfű illattal.
Habár nincs túlgondolva, nincs benne semmi hozzáadott színező, dekoráló elem, virágszirom, fűszer...
Minden megvan benne. A kecsketej és az olajok krémes, tápláló hatása és a citromfű frissessége.


Annó
 

Annó Falva Copyright © 2012 Design by Ipietoon Blogger Template