2015. április 28., kedd

Fradi torta

0 megjegyzés
Az előző bejegyzésben már említettem, hogy Fradi tortát készítettünk. Nos jól fel kellett készülnünk a témában, mert nem vagyunk azok a nagy focirajongók. Igazából én focit csak VB idején nézek, akkor sem tudom miért, de akkor muszáj. :) 
Szóval alapelképzelés ugye egy focilabda volt, illetve szerettem volna hogy a focicsapat címere valamilyen formában  rákerüljön a tortára. Miután jól felkészültünk kezdődhetett a munka.
Végül a csapat színeinek megfelelően zöld-fehér lett a focilabda és felkerült rá a címer is. Alapnak pedig gyepszőnyeget kapott a torta.


Mi nagyon elégedettek voltunk vele és reméltük, hogy az ünnepeltnek is tetszeni fog (merthogy egy szülinapos kapta meglepetés tortaként). Végül nagyon tetszett mindenkinek és persze, ami lehet fontosabb is ízlett is. :)

Azért néhány pillanatkép még a torta készüléséről:



Azóta már elkészült a harmadik focilabda tortánk is, mert úgy tetszett mindenkinek, hogy kértek mások is, így aztán a focilabda tortákat most már begyakoroltuk rendesen. Ideje új feladatok és kihívások után néznünk. :)
Annó

Citromfű illatú kecsketejes Szappan

0 megjegyzés
A kedvenc szappanom! Sima kecsketejes szappan, semmi extra csak a szuper kellemes citromfű illat.
Nálam ez a tuti befutó, órákig el tudom szagolgatni, szépen habzik és ápol.
Összetevők: Kecsketej, Kókuszzsír, Extra szűz olívaolaj, Napraforgóolaj, Citromfű illóolaj
Annó

Kinőttek a kiscsirkék szárnytollai

0 megjegyzés
Kiscsirkéink pénteken voltak egy hetesek és már nagy változásokon mentek keresztül. Folyamatosan nőnek, nyúlnak. A kis sárga gömbök átalakultak, már magasabbak lettek, hosszabb a nyakuk és nőnek az igazi tollaik. Két anyukájuk van, ők kísérgetik őket, és tanítgatják a három picit mindenre.




Annó

2015. április 24., péntek

Focilabda torta gyakorlásnak

0 megjegyzés
Újabb feladatot kaptam, amihez kellett egy gyakorló/teszt tortát gyártanunk, hogy az igazi megrendelésre már minden simán alakuljon. Igazából a kérés: FRADI torta volt. Én meg túlgondoltam és szerettem volna egy focilabdát készíteni természetesen FRADI stílusban. No de ez azért egy merész ötletnek tűnt, mivel még sosem csináltunk focilabda tortát, így elpróbáltuk a dolgokat, hogy vajon meg tudjuk-e valósítani.
Ez esetben csak egy "sima" fél labdát szerettünk volna összehozni. :)

Először is jött a futball labda tanulmányozása valamint számolgatás, szerkesztés.
 Aztán azon gondolkodtunk sokat, hogy hogyan süssünk félgömböt. Feltúrtuk az összes szóba jöhető fém tálunkat, de egyik sem felelt meg a célnak. Vagy a méretük volt rossz vagy túl lapos volt az aljuk. Végül bombát készítettünk alapnak, és azt vontuk be. Igazi csapatmunka volt. Így nyerte el focilabda külsejét a torta.


Elégedettek voltunk vele, minden részét begyakoroltuk, így készen álltunk a FRADI torta elkészítésére.
Végül az is nagyon jól sikerült, de arról majd egy másik bejegyzésben írok.
Annó

2015. április 17., péntek

Kis kecskék

0 megjegyzés
Amióta megszületett az első kis kecskénk, azóta nem került fel a blogra több információ róluk. itt
Azóta még születtek picik. Most összeszedtünk néhány képet a többiekről is. Már most nagyocskák, nő a szarvuk is, de az még a képeken nem látszik nagyon.

Félős kölykei egy gida és egy gödölye:


Nudli kölykei: szintén egy kis gida és egy gödölye:




Füles kis/nagy lánya. Ő pont ugyan úgy fog kinézni, mint az anyja.
Szépen cseperednek! :)
Annó

Kikelt az első kiscsibe

0 megjegyzés
3-3,5 hete elkotlott egy japán tyúkunk. Tettünk alá 3 japán és 4 nagy tojást. Rá egy hétre még egy fekete japán is elkotlott és ügyesen elosztották maguk között a 7 tojást. Általában a tarka 4, míg a fekete 3 tojáson ült. Néha cserélgették, de mindig mindegyiket melegítette valamelyikőjük. Aztán ma mikor mentünk etetni őket ott találtunk egy kiscsibét is. 

Nagyon szép fejlett az egyik nagy tojásból kelt ki, amelyik Harco tyúktól és egy nagy fehér kettős hasznosítású kakastól (Hópihétől) volt. Vicces lesz majd amikor felnő és többszöröse lesz az anyukájának. :)


Várjuk a testvéreit is, hogy kikeljenek. Reméljük többen is lesznek.
Annó

2015. április 15., szerda

Himalája kristálysós fürdőbomba

0 megjegyzés
Ezek a rózsaszirmokkal díszített rózsaszín himalája kristálysós fürdőbombák készültek. Jó élmény ahogy a vízzel érintkezve pezsegni kezd, miközben finom lággyá teszi a fürdővizet.
A só miatt a szirmok kevéssé tapadtak fel rájuk, de azok főleg csak esztétikai célt szolgáltak. Rózsaszín, pezsgő félgömbök.

Annó

2015. április 9., csütörtök

Vaníliás-Sült almás pohárkrém

0 megjegyzés
Érdekes története van ennek a receptnek, mert egy Jacques Pépin recept adott ihletet. Ez alapvetően két dolog miatt érdekes, az egyik, hogy nem nagyon szoktam az előbb említett szakácsot követni, véletlen láttam az egyik műsorát, a másik pedig, hogy alapvetően semmiben sem hasonlít az ő receptje az enyémhez. De mégis ennek hatására jött az ötlet. :) Az egy kávés körte desszert volt, egyszer biztosan ki fogom próbálni!

Szóval ez a pohárkrém egy főzött vaníliakrém és bundás alma kockák kombinációja. A bundázást tulajdonképpen úgy kell elképzelni ebben az esetben, mint a panírozást. Itt is 3 hozzávalónk volt, csak a liszt-tojás-zsemlemorzsa helyett most mandulaliszt-tojásfehérje-kukoricapehellyel dolgoztunk.

A végeredmény az, hogy a krém és az alma külön-külön is isteni, de együtt még jobbak, valahogy kiegészítik egymást az ízek. Az édes krémben a savanykásabb almaszeletek, a ropogós kukoricapehellyel... :)

Hozzávalók a krémhez: (2 nagyobb adag)
- 4 dl tej
- 4 tojássárgája
- 1 evőkanál liszt
- 5 dkg cukor

A tejet megmelegítjük. A tojássárgákat, a lisztet és a cukrot csomómentesen kikeverjük, majd szép lassan a tejbe csurgatjuk. Közepes lángon besűrítjük. Kihűtjük.

Hozzávalók a bundázott almakockákhoz:
- 1 nagyobb alma
- kevés mandulaliszt (darált mandula)
- tojásfehérje
- kukoricapehely

Az almát meghámozzuk, kockákra vágjuk és bepanírozzuk. Először megforgatjuk a mandulában, aztán a tojásfehérjében, majd végezetül az apró darabokra tört kukoricapehelyben. Ezt követően már csak annyi dolgunk van, hogy olaj és vaj keverékében aranybarnára süssük őket.

A pohárkrém elkészítéséhez a poharak aljába teszünk pár kocka almát, arra krémet kanalazunk, majd megint alma és krém következik.
Szerintem nagyon jó desszert lett, nálunk mindenkinek ízlett! :)

Annó

2015. április 8., szerda

Sült citrusok

0 megjegyzés
Nagyon egyszerű és ízletes C vitaminbomba desszert köntösbe öltöztetve.

Egyszerűen tisztítsuk meg az otthon található citrusokat (én jelen esetben grapefruittal és mandarinnal készítettem) tegyük őket tűzálló tálakba. Löttyintsünk rájuk egy korty likőrt, szórjuk meg barna cukorral,  és grillezzük őket 7-8 percig. Akár mikróban, vagy sütőben is lehet.

Annó

2015. április 6., hétfő

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

0 megjegyzés
Saját készítésű szappan kacsákkal és báránykákkal, valamint festett tojásokkal kívánunk Kellemes Húsvéti Ünnepeket mindenkinek!


Annó
 

Annó Falva Copyright © 2012 Design by Ipietoon Blogger Template