2014. október 12., vasárnap

Állatkáink

Jó régen készülünk már rá, hogy az állatokról is összegyűjtsünk néhány jól sikerült képet és bemutassuk őket. Mindenki igazi egyéniség, mind a kecskék és a tyúkok is.

Kezdjük akkor az elején. Tavaly két kecskével kezdődtek a dolgok, a falusi élet, a kecskenevelés/tartás, a sajtkészítés és ami ezekkel jár. Nagyon nehezen találtunk rá a két első kecskénkre Félősre és Jolánra, de szerencsére végül sikerült! :) Két kicsivel vettük őket, mindegyiknek egy-egy bak gidája volt, már elég nagyocskák. Szóval velük kezdtük:

Félős
Jolán
Velük tanultunk bele a kecskézésbe, a sajtkészítésbe.
Aztán az idén kibővítettük a nyájunkat és hozzánk került még 4 fejős kecske és egy alpesi bak. Illetve még két pici is: Fehérke és Oszkár. Oszkár a Félős gidája.

Idén is nagyon sokáig keresgéltünk mire rátaláltunk a megfelelő kecskékre. Nagyon nehéz jó kecskéket vásárolni! Ugyanis a jól tejelőket csak "vészhelyzetben" adják el. Véletlen bukkantam az ő hirdetésükre is, tőlük időhiány miatt váltak meg az egykori gazdáik, akik szintén nagy szeretetben gondozták őket. Szerencsére sikerült együtt elhoznunk őket, így csak a környezet volt új nekik, de ismerősökkel együtt voltak, ez sokat segít nekik a beilleszkedésnél. Kezdetben a mi két kecskénk külön volt tőlük, így ők négyen voltak csak. A bak rájuk két héttel érkezett.

Nekik már mindegyiküknek volt nevük, amiket nekünk kellett megtanulnunk. :)
Bori a vezér
Füles avagy Jar Jar Binks :)
Rozi-Bori lánya
Nudli avagy Jolán2
És a bak Soma:
Soma
Ők a mi kecskéink! :)
És meg ne feledkezzünk a kedvenc általunk nevelt kakasunkról Hópihéről sem.
Hópihe
Hópihe most egy 40 fekete tyúkból álló csapatot kapott, ott uralkodik. :)
Ők a mi kis állatkáink.
Annó

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Annó Falva Copyright © 2012 Design by Ipietoon Blogger Template