2014. november 2., vasárnap

Első fondant figurám

A maradék fondanttommal szerettem volna kezdeni valamit, ekkor jött a fondant figura ötlete. Sosem mertem belevágni a figura készítésbe, mert úgy gondoltam, hogy nagyon nehéz, és nem menne. Most mégis megpróbálkoztam vele, és egészen megtetszett. :)

Szokásomhoz híven első munkának sikerült kiválasztanom a szerintem legnehezebb témát és figurát az embert. Papírra rajzolva is iszonyú bonyolult a helyes arckifejezést kialakítani, nemhogy egy figuránál.
Ennek a figurának ráadásul állványt is kellett készítenem, valamint drótot is alkalmaznom kellett. (mondom, hogy mindig belenyúlok, nehogy túl egyszerű legyen :) )
Először az állványt csináltam meg. A drót felrögzítése okozott egy kis gondot, mire sikerült úgy felrakni, hogy ne mozogjon, de meglett.
Aztán a kezdeti méretarány eldöntése volt még gondolkodós, azután már szépen haladt a dolog.

Szerencsére alulról kezdtem felépíteni a figurát, így az arcán még ráértem aggódni. Ahogy haladtam a felépítésével egyre magabiztosabb lettem, tetszett a folyamat, de izgultam a feje miatt. Végül az is egész jól sikerült, elégedett voltam vele.

Amire nem figyeltem, hogy a munka során ahogy telt az idő száradni kezdett a fondantom, így kicsit megrepedezett, majd máskor erre is odafigyelek.

Klassz első figura lett, jó móka volt. Megtetszett a figurakészítés! :)
Nóri

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Annó Falva Copyright © 2012 Design by Ipietoon Blogger Template